A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
A nemzetközi sajtóban továbbra is naponta jelennek meg újabb és újabb átigazolási hírmorzsák az AZ Alkmaar magyar válogatott hátvédjének jövőjével kapcsolatban…
(Photo by Patrick Goosen/BSR Agency/Getty Images)
Noha az elmúlt időszakban úgy tűnt, hogy a két csapat nem tud megállapodni egymással, a portugál Correio da Manha információi szerint a magyar válogatott hátvédje, Kerkez Milos az AZ Alkmaartól hamarosan mégis a Benficához kerülhet. A forrás úgy tudja, hogy a hollandok engednek az eddig általa kért 20 millió eurós árból, cserébe a portugálok a jövőbeli eladási árának 15 százalékát kötelesek lesznek majd az AZ-nek fizetni.
A magyar válogatott 19 éves balhátvédje tavaly januárban került a holland együtteshez, azóta Kerkez állandó játéklehetőséget követelt magának és stabil, energikus teljesítményére számtalan európai csapat felfigyelt. A fiatal bekk az AZ színeiben 55 tétmérkőzésen öt gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott.
A portugál lap szerint a felek közel állnak a megállapodáshoz, hogy Kerkez ötéves szerződést kössön új csapatával. Amennyiben létrejön az átigazolás, a fiatal balhátvéd új szerződésében a lisszaboniaknál 100 millió eurós kivásárlási árat fognak rögzíteni.
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…