Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Puskás Akadémia védője a Fehérvárnál folytatja – HIVATALOS

A Fehérvár bejelentette, hogy a csapat egykori saját nevelésű játékosa a következő idénytől visszatér az együtteshez…

 

A Fehérvár hivatalos honlapján tudatta, hogy három évre szóló szerződést kötött egykori saját nevelésű hátvédjével, Spandler Csabával, aki a Puskás Akadémiától tért vissza a piros-kékekhez.

A 27 éves védő 2014 óta több mint 200 tétmérkőzést játszott a felcsúti csapat színeiben, miközben rendszeres tagja volt a magyar korosztályos válogatottaknak. Spandlert az elmúlt években többször meghívták a felnőtt válogatotthoz is, a keretben ott volt, de a címeres mezben nem szerepelt.

“A Vidi mindig közel állt a szívemhez, hiszen gyerekként évekig itt nevelkedtem. Annak idején még a régi stadionban öltöztem, az újban eddig csak vendégként jártam, de nagyon szép, biztosan élmény lesz itt játszani Vidi-játékosként. Van jópár olyan dolgozó is a klubnál, aki már annak idején is itt dolgozott és most is a klub alkalmazottja, így egyáltalán nem érkezem idegen közegbe. A csapat pár játékosával évi több alkalommal találkoztunk a bajnokikon, Fityóval csapattársak voltunk a Puskás Akadámiánál, Schön Szabival a válogatottból ismerjük egymást, de volt olyan meccs, amikor például Kodróval beszélgettem kicsit, így biztosan nem lesznek ismeretlenek a srácok az öltözőben. Mondhatjuk, hogy hazatértem. Minél több percet szeretnék a pályán tölteni és segíteni a csapatot abban, hogy minél jobb eredményt érjen el. Igazi csapatként fogunk minden egyes mérkőzésen küzdeni, ki akarjuk szolgálni a szurkolóinkat is, reméljük, hogy az eredmények is jönni fognak. Megalkuvást nem tűrő, kemény játékot várhatnak tőlem a szurkolók, mindig alá fogom rendelni magam a csapat érdekének” – mondta Spandler Csaba.

“Spandler Csaba nem véletletlenül jutott el a válogatott keretéig, jó teljesítményével a mi figyelmünket is már korábban felhívta magára. A móri születésű védő itt nevelkedett, ismeri és szereti a klubot, sokat jelent neki a város és a régió, így mind szakmailag, mind emberileg beleillik abba a profilba, amit keresünk. Biztos vagyok benne, hogy a védelmünk nagy erőssége lesz a következő években!” – nyilatkozta Juhász Roland sportigazgató.