Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A bajorok világbajnok játékosa nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését, mert máshol képzeli el a jövőjét.
(Photo by S. Mellar/FC Bayern via Getty Images)
A Plettigoal értesülései szerint Lucas Hernández közölte a Bayern München vezetőségével, hogy mindenképpen távozni akar a csapattól, ugyanis a Paris Saint-Germainben szeretné folytatni pályafutását.
A 27 éves labdarúgó már ki is jelentette, hogy a 2024-ig szóló szerződését biztosan nem újítja meg, így ha a németek némi pénzt szeretnének látni belőle, akkor mindenképpen túl kell adjanak rajta a nyáron.
Hernández 2019-ben igazol a Bayernhez az Atlético Madridtól 80 millió euróért cserébe. Azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 107 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 2 gólt és 8 gólpasszt jegyzett. A francia védő a 4 szezonja alatt nyert 4 bajnoki címet, Bajnokok Ligáját, Német Kupát, klubvilágbajnokságot, UEFA-szuperkupát és két Német-szuperkupát.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…