Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: újabb fiatal játékost engedtek el Belgiumba! – hivatalos

Ferrán Jutglá után a mindössze 18 esztendős Victor Barberá játékjogáról is lemondott az FC Barcelona. A saját nevelésű csatár szabadon igazolható játékosként került szintén a Club Brugge együtteséhez.

 

A belga klub már hivatalos bejelentést is tett a transzferről, amelyben közölték, hogy a spanyol U19-es válogatott oszlopos tagjával (2022 augusztusa óta 13 meccsen 4 gól – a szerk.), a július elején kezdődő máltai korosztályos Európa-bajnokságra is készülő csatárral 4 éves szerződést kötöttek.

A neves katalán utánpótlás-nevelő FC Damm csapatától 2020-ban az FC Barcelonába kerülő Barberával nem kívánt hosszabbítani a Barca, így a fiatal játékos örömmel kapott a lehetőségen.

Victor Barberá szerződtetésétől nem titkoltan legalább hasonlóan sikeres transzfert remélnek a Club Brugge-nél, mint az egy évvel korábban a katalánoktól 5 millió euróért megvásárolt Ferrán Jutglá szerződtetésétől: a 24 esztendős szélső remek első szezont produkált ‘kék-feketében’, 44 tétmeccsen, 15 gólt és 8 gólpasszt jegyzett, Belga Szuperkupát nyert a csapattal, amellyel az Európa-konferencialigában is érdekelt lesz az új idényben.