Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventusban is megfordult kapust igazolt a Zalaegerszeg! – hivatalos

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Zalaegerszeg hivatalos honlapján keresztül tudatta, hogy szerződtette Senkó Zsombort…

 

A Zalaegerszegi TE színeiben folytatja pályafutását Senkó Zsombor, a klub 2+1 évre szóló szerződést kötött a fiatal kapussal, aki az elmúlt fél évben a Diósgyőri VTK kötelékébe tartozott. Senkó Zsombor egyébként Zalaegerszegen kezdett el futballozni, majd innen került Szombathelyre az Illés Akadémiára, 2019-ben pedig a Juventushoz vezetett az útja. 

Senkó Zsombor 2019-2022-ig pallérozódott a Juventus színeiben. Néhány találkozón a legjobbak közé is bekerült a keretbe, a 2021/2022-es szezonban a Roma, majd a Napoli elleni bajnokin mérkőzésen is a kispadon foglalt helyet. Idén januárban a hazatérés mellett döntött, ahogy már említettük, az elmúlt fél évet Diósgyőrben töltötte. Senkó az együttes színeiben 4 találkozón jutott lehetőséghez a NB II-ben, melyek során 6 gólt kapott.