Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A magyar válogatott szombaton Montenegró vendégeként vívja meg soron következő Európa-bajnoki selejtezőjét…
A montenegrói válogatott pénteki sajtótájékoztatón az aktuális ellenfél szövetségi kapitánya, Miodrag Radulovic és csapatkapitánya, Stevan Jovetic nagy tisztelettel beszélt a magyar csapatról, de a szombati Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen győzelmet remél hazai pályán.
“Szerbia és Magyarország számít a csoport favoritjának, előbbi elsősorban az egyéni kvalitásoknak köszönhetően, míg utóbbi csapatként bizonyított az elmúlt időszakban, de ez normális, ha egy edző öt éven át irányíthat egy válogatottat” – jegyezte meg az edző.
Radulovic úgy nyilatkozott, hogy bár kikérte a három Magyarországon futballozó játékosának, a debreceni Stefan Loncarnak, illetve az egyaránt kisvárdai Danijel Petkovicnak és Driton Camajnak a véleményét, szerinte ez nem jelent előnyt számára, mert ezen a szinten nincsenek titkok, mindent tudnak egymásról az ellenfelek.
Radulovic arról is beszélt, meglepődött, hogy a magyarok provokációtól tartanak. Számára ez azt mutatta meg, hogy kollégája, Marco Rossi sem biztos annyira a győzelemben, ha ilyen extra motivációval kívánja ösztönözni a futballistáit.
A Hertha BSC-ben futballozó Jovetic állítása szerint nem beszélt erről a mérkőzésről klubpcsapata trénerével, Dárdai Pállal:
“Mindig jó érzéssel lépek pályára a magyarok ellen, mert az ország történetének első válogatott mérkőzésén debütáltam a nemzeti együttesben, majd egy évvel később az első két gólomat is a magyarok ellen szereztem. A magyarok sokat fejlődtek az elmúlt években, éppen ezért tiszteljük őket, de a saját közönségünk előtt győzni szeretnénk” – árulta el a korábban az Interben és az AS Monacóban is megforduló támadó.
“Többször játszottunk egymás ellen Szoboszlai Dominikkel, akinek kifejezetten kedvelem a játékát, mert remek lövései vannak, jó az ütemérzéke, igazi minőségi futballista. A magyar válogatott egyik legjobbja, de rajta kívül is akadnak jó játékosok az ellenfélnél” – nyilatkozta Jovetic Szoboszlairól.
A magyar válogatott szombaton 18 órától Montenegróban játszik Eb-selejtező mérkőzést, három nappal később pedig a Puskás Arénában fogadja a litvánokat.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…