Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
A korábbi sajtóértesülésekkel összhangban, a Ferencvároshoz már napokkal ezelőtt megérkezett izraeli középpályás érkezését immár hivatalosan is bejelentették…
A Ferencváros hivatalos honlapján keresztül erősítette meg, hogy szerződtette az izraeli válogatott középpályását, Mohammed Abu Fanit.
A 25 éves középpályás a Maccabi Haifában nevelkedett, 2017 óta szerepel a felnőtt csapatban, eddig csak kölcsönben hagyta el az együttest, most először játszhat külföldön. Abu Fani mostanáig 147 tétmérkőzésen lépett pályára a helyi zöld-fehér csapat színeiben, melyeken 17 találatot és 11 előkészítést regisztrált. A 164 centis játékos a csapatával három bajnoki címet és két kupagyőzelmet regisztrált.
Az izraeli válogatottban eddig 15-ször fellépő középpályás élő szerződéssel rendelkezett a Maccabival, tehát a Ferencváros átigazolási díj ellenében szerezte meg a játékjogát.
A magyar bajnoki címvédő már a nyolcadik igazolását jelentette be nyáron Baráth Péter (Debreceni VSC), Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad), Varga Barnabás (Paksi FC), Halmai Ádám (Soroksár SC), Ibrahim Cissé (francia, Caen) és Alekszandar Pesics (Crvena zvezda) megszerzése után.
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…