Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az FC Barcelona klasszisa, Ousmane Dembelé a napokban a Marca-nak adott exkluzív interjújában többek között a Real Madridról és a távozó Karim Benzemáról is megosztotta gondolatait.
(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)
Dembelé alábbi gondolataival vélhetően sokan egyet értenek majd, hiszen talán nem a korábbi Dortmund-játékos az egyetlen, aki szerint a blancóknak bizony nagyon fog hiányozni a regnáló Aranylabdás.
“A Real Madrid már nem lesz ugyan az a csapat Benzema nélkül!” – kezdte Dembelé.
“Nem csak a madridiak, de az egész La Liga megérzi majd Benzema hiányát. Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen egy fantasztikus futballista, az aktuális Aranylabdás távozott. Rengeteg gól és megannyi gólpassz hagyta el Spanyolországot, egy olyan játékos személyében, akinek a játékát élmény volt nézni, hiszen Benzema egy fenomenális futballista.” – méltatta honfitársát a Barca klasszisa, majd egy másik francia klasszis, Kylian Mbappé jövője kapcsán is elmondta gondolatait – igen velősen fogalmazva.
“Mbappé jövőjéről nem tudok semmit mondani. Majd az idő eldönti, mi lesz vele a következő években. Hogy marad-e a PSG játékosa, azt én nem tudhatom.” – így Dembelé, aki saját helyzetéről azt mondta, hogy jól érzi magát a Barcánál, maradni tervez a katalánoknál.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…