Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

CONCACAF NL: az Egyesült Államok Kanada legyőzésével diadalmaskodott – videóval

A csütörtöki elődöntők után magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra Las Vegasban rendezték meg a helyosztókat a CONCACAF Nemzetek Ligájában…

(Photo by Omar Vega/Getty Images)

A hazai környezetben pályára lépő Egyesült Államok két első félidei találattal magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott Kanada ellen a Nemzetek Ligája döntőjében. Az amerikaiak semmit nem bíztak a véletlenre,  nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, és már az első percekben több veszélyes helyzetet alakítottak ki. A kimaradt lehetőségek után a 12. percben Reyna szöglete után Chris Richards közeli fejesével szerezték meg az előnyt. Az addig kontrákra játszó kanadai válogatott megpróbált váltani, de képtelen volt helyzetbe kerülni. Ezzel szemben az első félóra végeztével az USA szerzett újabb gólt, miután Reyna újabb gólpassza alkalmával nagyszerű ütemben ugratta ki Folarin Balogunt, aki egy védővel a nyakán az ötös vonaláról talált a hálóba. Az első játékrész hajrájában több lehetőség adódott Kanada előtt, Turner azonban nagyszerű védésekkel óvta meg kapuját a góltól. A szünet után az amerikaiak támadtak többet és közelebb is álltak a harmadik gólhoz, mint a kanadaiak a szépítéshez. Ennek ellenére újabb találat már nem született a mérkőzésen, így az amerikaiak otthon tartották a trófeát.

Kanada – Egyesült Államok 0-2 (0-2)
Gólszerzők: ill. C. Richards (12.), Balogun (34.)

 

A finálét megelőzően lejátszott bronzmérkőzésen az esélyesebb Mexikó egy korai góllal 1-0-ra legyőzte Panamát, ezzel megszerezte a sorozat harmadik helyét. Az El Tri már az első öt percen belül megszerezte a vezetést, amikor egy jobbról kapu elé tett bejátszás utáni lecsorgó labdát Jesus Gallardo lőtte a hálóba. Pár perc múlva egyenlíthetett volna Panama, A. Quintero ziccerénél azonban Ochoa hatalmas védést mutatott be. Az első félidő nagy részében a mexikóiak próbálkoztak, de a panamai válogatott is rendre veszélyes ellentámadásokat vezetett. A második etap elején Chavez távoli szabadrúgásánál Mejia kapus védett nagyot. Panama két lesgólt is szerzett, de képtelen volt kiegyenlíteni. A találkozó hajrájában egyre inkább elszabadultak az indulatok, a játékvezető mindkét oldalt számtalan sárga lapot mutatott fel, de kiállítania senkit nem kellett.

Panama – Mexikó 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. J. Gallardo (4.)