Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Bournemouth csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy menesztette menedzserét, és szinte azonnal kinevezte a helyettesét.
(Photo by Robin Jones – AFC Bournemouth/AFC Bournemouth via Getty Images)
A Bournemouth megerősítette, hogy elválnak útjaik menedzserével, Gary O’Neillel. A 40 éves szakember azután távozik, hogy 37 mérkőzésen irányított az elmúlt szezonban. A Premier League-ben elért 10 győzelmének és 6 döntetlenjének nagy szerepe volt abban, hogy a Bournemouth bennmaradt az első osztályban. O’Neilt Scott Parker szezon eleji távozása után nevezték ki menedzsernek. Irányításával sikerült a csapatot a 15. helyre vezetnie a Premier League-ben.
A Bournemouth azóta már be is jelentette, hogy a korábbi Rayo Vallecano edzőt, Andoni Iraolát nevezte ki Gary O’Neil helyére. A 40 éves spanyol szakember, aki kétéves szerződést kötött a Bournemouth-szal, három szezont töltött a Rayónál, mielőtt úgy döntött, hogy a szezon végén nem hosszabbítja meg a szerződését.
Iraola korábban az Athletic Bilbao védője volt, majd a Vallecano edzőjeként szerzett magának nevet a szakmában. Az elmúlt a szezonban a 11. helyen végeztek a La Ligában.
Amíg a Rayónál dolgozott, Iraola a legutóbbi négy meccsén veretlen volt a Barcelona ellen (három győzelem, egy döntetlen), míg csapata az elmúlt szezonban többet birtokolta a labdát az utolsó harmadban, mint bármelyik másik csapat az európai top öt bajnokságot figyelembe véve.
We are delighted to announce the appointment of Andoni Iraola as the club's new head coach.
Welcome to #afcb, Andoni 🤝
— AFC Bournemouth 🍒 (@afcbournemouth) June 19, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…