Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A magyar válogatott hétfői sajtótájékoztatján a nemzeti csapat korábbi csapatkapitánya is jelen volt, aki fontos bejelentést tett a jövőjéről…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A magyar válogatottól korábban visszavonuló Szalai Ádám a hétfői napon bejelentette, hogy az elmúlt idény kihagyása után befejezi aktív pályafutását.
A 35 éves támadó hosszas huzavona után januárban bontott szerződést a svájci FC Basellel, mellyel az utolsó hónapokban megromlott a viszonya és a tartalékcsapathoz is száműzték. Pályafutása során 2004-ben igazolt a német VfB Stuttgarthoz, ahonnan három évvel később a Real Madrid Castillához került, melyet három évig erősített, 2010-ben pedig a Mainznak adta kölcsön a csapat, melyet 2013-ig erősített, majd egy évig a Schalke játékosa volt, mielőtt a Hoffenheimhez igazolt volna, melynek öt évig, 2019-ig volt a játékosa, de 2016-ban a Hannoverhez került kölcsönbe.
Szalai a Hoffenheimtől 2019-ben tért vissza korábbi csapatához, a Mainzhoz, ahol újabb három évig játszott, utoljára pedig az FC Basel labdarúgója volt.
“Tizenkétéves Bundesliga-karriert tudhatok magam mögött. Ott lettem profi labdarúgó, s ott is szerettem volna befejezni a pályafutásomat. Volt egy egyéves kitérő, de ettől függetlenül azt tudom mondani, hogy elértem a célom. Négy csapat mezét húzhattam magamra, jelenleg a legeredményesebb magyar labdarúgó vagyok a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában is szerepelhettem” – mondta a búcsúzó játékos.
Szalai a Bundesligában 276 mérkőzésen 54 gólt és 26 előkészítést jegyzett.
“Ez egy átgondolt és megfontolt döntés. Eredetileg tavaly nyárra terveztem ezt, idén nyár lett belőle. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen karriert sikerült összehoznom. Azt a tudást, amit összeszedtem, szeretném itthon is hasznosítani” – indokolta a döntését.
A 35 éves támadó 86 mérkőzés alatt 26 alkalommal volt eredményes a magyar válogatottban.
Szalai Ádám a válogatott mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy befejezi profi játékos-pályafutását. A korábbi csapatkapitány már rendelkezik A-licences edzői képesítéssel. Civil életéhez sok sikert kívánunk! #csakegyutt #magyarok #szalaiadam pic.twitter.com/09VILOYMaO
— MLSZ (@MLSZhivatalos) June 19, 2023
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!