A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az UEFA kedd délután tartotta meg a Bajnokok Ligája selejtezőjének sorsolását, melyen a magyar bajnok Ferencváros is megkapta első ellenfelét…
BL-selejtezők: közülük kerül ki a Ferencváros selejtezős ellenfele
Az UEFA keddi sorsolásán eldőlt, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a magyar bajnok Ferencváros a Turi Gézát is foglalkoztató feröeri KÍ Klaksvík csapatával találkozhat. A párharc első mérkőzését idegenben, a visszavágót a Groupama Arénában rendezik.
A Bajnokok Ligája selejtezőjének első körében az egyes párharcok első mérkőzéseit július 11-12-én, a visszavágóit egy héttel később, július 18-19-én rendezik.
A második forduló párosításait szerdán sorsolják ki, ahol eldől, hogy az egyes párharcok továbbjutói kikkel találkozhatnak a következő körben.
KÍ (feröeri)–Ferencváros
BK Häcken (svéd)–The New Saints (walesi)
Ballkani (koszovói)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
Shamrock Rovers (ír)–előselejtezős ellenfél
Zalgiris Vilnius (litván)–FC Sztruga (északmacedón)
NK Olimpija Ljubljana (szlovén)–Valmeira (litván)
HJK Helsinki (finn)–Larne (északír)
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Qarabag (azeri)
Raków Czestochowa (lengyel)–FC Flora Tallinn (észt)
Slovan (szlovák)–FC Swift Hesperange (luxemburgi)
Farul Consanta (román)–FC Sheriff Tiraspol (moldovai)
Hamrun Spartans (máltai)–Maccabi Haifa (izraeli)
FC Urartu (örmény)–Zrinjski Mostar (boszniai)
Partizani (albán)–BATE Boriszov (fehérorosz)
FC Asztana (kazah)–Dinamo Tbiliszi (grúz)
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…