Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
A legfrissebb sajtóhírek szerint a Borussia Dortmund és a Newcastle együttese is szeretné leigazolni a Wolfsburg középpályását, Felix Nmechát.
(Photo by Christof Koepsel/Getty Images)
A legfrissebb német sajtóértesülések szerint több csapat is szemet vetett a Wolfsburg középpályására, Felix Nmechára. A 22 éves játékos az idei szezonban vált meghatározó szereplőjévé a Wolfsburgnak, ahol 32 mérkőzésen 3 gólig és 6 gólpasszig jutott. A középpálya számos pontján bevethető futballista teljesítménye több klub figyelmét felkeltette, de a beszámolók alapján a két fő kérője a Borussia Dortmund és a Newcastle United gárdája. A hírek szerint a Wolfsburg hajlandó elengedni Nmechát, de csak abban az esetben, ha valamelyik kérője legalább 20-25 millió eurót letesz érte az asztalukra.
Felix Nmecha 2021 nyarán került a Manchester Citytől a Wolfsburghoz. A német klub színeiben azóta 50 meccsen lépett pályára, amelyeken 3 találatot és 7 előkészítést jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 8 millió euróra teszi a transfermarkt.
Newcastle has entered the race for Felix Nmecha – confirmed. #BVB is also pushing for him. Open race. @philipphinze24 @SkySportDE 🇩🇪 pic.twitter.com/oBsWI8pGXo
— Florian Plettenberg (@Plettigoal) June 20, 2023
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…