Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Meglehetősen sejtelmes posztot tett közzé saját Twitter csatornáján az Inter Miami tulajdonosa Jorge Mas. A Lionel Messi szerződtetését nemrég bejelentő MLS-franchise első embere egy több mint sejtelmes képet tett közzé, három mezről, a következő felirattal: “Hamarosan – Igen” (…)
#nocaptionneeded pic.twitter.com/UGcMQ4IG9w
— Jorge Mas (@Jorge__Mas) June 19, 2023
(…) Ahogyan az lenni szokott, az a bizonyos bomba hamar felrobban Jorge Mas posztja után, aki egyöntetű vélemény szerint arra utalt, hogy az Inter Miami rövidesen bejelentjei majd Messi két korábbi harcostársának és jó barátjának szerződtetését.
Mint ismert, Jordi Alba és Sergio Busquets neve hosszú ideje szerepel már az Inter Miami együttesével kapcsolatban, amely úgy tűnik komolyan is gondolja a két korábbi Barca-klasszis szerződtetését.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…