Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az NB I-ben szereplő Kisvárda elköszönt meghatározó játékosától, a helyi közönség egyik nagy kedvencétől…
A Kisvárda elbúcsúzott a csapattól két és fél év után távozó bolgár válogatott légiós Janisz Karabeljovtól.
A 27 éves középpályás az elmúlt időszakban 74 bajnoki mérkőzésen több mint 5000 percet töltött a pályán. A klub honlapja kiemelte, hogy a kezdő tizenegynek 54 alkalommal volt a tagja, 31 meccset játszott végig, 22-szer lecserélték, egyszer kiállították, 20-szor becserélték. Három gólt szerzett és ugyanannyi gólpasszt adott, nagy fájdalma lehet, hogy negyedik gólját, az idén tavasszal a Ferencváros ellen győztesnek látszó, szabályosnak tűnő találatát nem adták meg.
Karabeljov örökre beírta magát a kisvárdai labdarúgás történetébe azzal, hogy ő szerezte a 2021-2022-es bajnokság utolsó fordulójának utolsó percében a Zalaegerszeg ellen azt a gólt, amellyel bebiztosították a klubtörténet első NB I-es érmét, az ezüstöt. Több emlékezetes mérkőzés mellett Karabeljov pályára lépett csapata mind a négy Ekl-selejtezőjén és tíz Magyar Kupa-meccsen is.
A 12-szeres bolgár válogatott labdarúgó korábban hazájában a Szlavija Szófia labdarúgója volt.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…