A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy a Hoffenheimből igazolt középpályást.
(Photo by Uwe Anspach/picture alliance via Getty Images)
Az RB Leipzig megerősítette, hogy leigazolták a Hoffenheim középpályását, Christoph Baumgartnert. Az osztrák válogatott játékos ötéves szerződést írt alá új csapatával, a két klub pedig 24 millió eurós vételárban egyezett meg. A játékos július közepén csatlakozik új csapattársaihoz.
Baumgartner lesz az új játékos a 10-es posztra az RB Leipzigben Szoboszlai Dominik, Dani Olmo és Emil Forsberg mellett, így lehetséges, hogy a lipcseiek számolnak azzal, hogy a magyar válogatott középpályás elhagyhatja a csapatot ezen a nyáron.
A 23 éves Baumgartner 2017 óta volt a Hoffenheim játékosa, akkor még az utánpótláscsapatba került az osztrák St. Pöltentől. A felnőtt csapatba 2019-ben került fel, ahol minden sorozatot figyelembe véve 138 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 30 gólt és 22 gólpasszt jegyzett.
#RBLeipzig verpflichtet den offensiven Mittelfeldspieler Christoph #Baumgartner von @tsghoffenheim. Der 23-Jährige erhält einen Fünfjahresvertrag bis Juni 2028.
Herzlich willkommen in Leipzig, Baumi! 👋#YouCanDoAnything
— RB Leipzig (@RBLeipzig) June 23, 2023
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…