Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Miután Lionel Messi úgy döntött, hogy az Inter Miami játékosa lesz, azonnal elindultak a találgatások, hogy több egykori barcelonai csapattársa követheti őt az MLS-ben, az első bejelentés meg is történt…
(Photo by Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images)
Az MLS-ben szereplő Inter Miami hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy Sergio Busquets a csapatnál fogja folytatni pályafutását.
A 34 esztendős védekező középpályás a Blaugrana saját nevelésű játékosa volt, a korosztályos csapatok végig járását követően 2008-ban mutatkozott be a Barca első csapatában. Busquets azóta minden sorozatot figyelembe véve több mint 700 alkalommal húzhatta magára a gránátvörös-kékek szerelését, azonban az utóbbi időben egyre több találgatás röppent fel a távozásával kapcsolatban, amely a 2022-2023-as szezon végeztével bekövetkezett, szerződése lejártával elbúcsúzott a katalánoktól.
A 140-szeres válogatott labdarúgó tagja volt a 2010-es világbajnok és a 2012-es Európa-bajnok spanyol nemzeti csapatnak.
A hírek szerint Messi további egykori barcás csapattársai követhetik őt Fort Lauderdale-ben, a szintén szabadúszó Jordi Alba szerződtetésére is nagy esély mutatkozik, Luis Suárez pedig már távozni szeretne jelenlegi csapatától.
— Inter Miami CF (@InterMiamiCF) June 23, 2023
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!