Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar csapatok megkapták (lehetséges) ellenfeleiket az Európa-konferencialiga selejtzőire…
Az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában az NB I-ben harmadik helyezett Debreceni VSC ellenfele az örmény Alaskert vagy a montenegrói Arszenal Tivat lesz, amelyik csapat továbbjut az első fordulóból.
Eredetileg a sorsolás értelmében a Loki az első mérkőzést játszaná iodegenben július 27-én, a visszavágót pedig egy héttel később, augusztus 3-án odahaza. Az UEFA tájékoztatása viszont mindez változhat, amennyiben a montenegrói együttes búcsúztatja örmény vetélytársát, valamint a másik montenegrói gárda, a Sutjeszka Niksics is továbbjut, akkor a DVSC párharcának első mérkőzése lesz Debrecenben, és a visszavágót játssza csapatunk idegenben augusztus 3-án.
A Loki párharca egyes mérkőzéseinek pályaválasztói tehát az első forduló továbbjutóitól függenek.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…