Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City csapata megerősítette, távozik csapatkapitánya, Ilkay Gündogan, új klubja pedig a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona lesz.
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
A Barcelona bejelentette, hogy ingyen szerződteti a Manchester City és a német válogatott középpályást, Ilkay Gündogant.
A Manchester City csapatkapitányát, akinek a hónap végén lejár a szerződése, a múlt héten egy kedvezőbb ajánlattal kereste meg a Barca, és így most egy kétéves szerződést írt alá, amelyhez egy harmadik évre szóló opció is jár. Mindemellett a kivásárlási ára 400 millió euróban van meghatározva.
A 32 éves játékos a Barcelona vezetőedzőjének, Xavinak az első igazolása, miután Lionel Messi visszautasította a katalánokat, és inkább az Inter Miamiba igazolt.
A Manchester City nagyon szerette volna megtartani a németet, aki Pep Guardiola kulcsjátékosa volt az elmúlt szezonban, mivel nagy szerepe volt abban, hogy az angol klub triplázni tudjon.
Guündogan 2016-ban csatlakozott a Cityhez a Borussia Dortmundtól. Az Etihadban töltött ideje alatt ötször nyert Premier League-et, kétszer FA-kupát, négyszer Ligakupát és egyszer Bajnokok Ligáját.
“Számomra kiváltság és öröm volt az elmúlt hét évben a Manchester City játékosa lenni. Manchester volt az otthonom, és egy nagyon különleges család tagjának éreztem magam a Citynél. Szerencsés voltam, hogy sok felejthetetlen pillanatot élhettem át az itt töltött időm alatt, és az, hogy ebben a különleges szezonban kapitány lehettem, karrierem legnagyobb élménye volt. Először is szeretnék köszönetet mondani Pepnek. Soha nem fogom elfelejteni, hogy ilyen sokáig játszhattam alatta és tanulhattam tőle. Szeretnék köszönetet mondani minden csapattársamnak is – a korábbiaknak és a mostaniaknak -, akik mindannyian különleges szerepet játszottak abban, hogy az itt töltött időm ilyen csodálatos volt. Végül pedig szeretnék köszönetet mondani a hihetetlen City-szurkolóknak. Attól a pillanattól kezdve támogattak, hogy megérkeztem, és mindannyiuknak nagyon sokat köszönhetek a támogatásukért. Ez a klub tette lehetővé, hogy megvalósítsam minden álmomat, és örökké hálás leszek ezért a lehetőségért. A Cityt mindig a szívemben fogom hordozni. Aki egyszer kék, mindig kék.”
Xavi már felvette a kapcsolatot Gündogannal, és már elmondta neki, milyen szerepet képzel el neki, és mennyire fontos láncszem lehet a csapatban.
💙❤ @IlkayGuendogan és CULER! pic.twitter.com/xkKP4xJO0T
— FC Barcelona (@FCBarcelona_cat) June 26, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…