Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A magyar labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Újpest FC csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy magyar válogatott támadót igazolt.
A kétszeres válogatott Kiss Tamás szerdán az Újpest FC labdarúgócsapatához igazolt a Puskás Akadémia csapatából.
A klub honlapja felidézi, hogy a 22 éves szélső a Gyirmót FC és a Szombathelyi Haladás utánpótlásában nevelkedett, utóbbiból került a Puskás Akadémiához 2018-ban. Az elmúlt öt évben szerepelt kölcsönben a Diósgyőrnél és a holland Cambuur együttesénél is.
Kiss a felnőtt válogatottban 2021-ben játszotta eddigi két mérkőzését.
„Tetszik az irány, amerre az Újpest elindult, ráadásul Magyarország egyik legnagyobb klubjáról beszélünk, ahol az elmúlt években többen is újjászülettek, és válogatott szintig építették fel újra magukat. Nekem is ez az egyik célom, hiszek magamban, és abban, hogy sokkal többre vagyok képes. Mindezek mellett azt is alig várom, hogy a legendás újpesti szurkolók előtt futhassak ki a Szusza Ferenc Stadion gyepére!”
– nyilatkozta Kiss Tamás az Újpest honlapjának az aláírását követően.
A bejelentést követően eltűnt a csapat hivatalos oldala, és jelenleg is azon dolgoznak a Meta kollégái, hogy megoldják a problémát.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…