Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyol középpályás szerződött az NB I újoncához – HIVATALOS

Tovább folytatta játékoskerete megerősítését az NB I-es idényre az előző másodosztályú kiírás bajnoka…

 

A Diósgyőri VTK hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződést kötött egy tapasztalt spanyol középpályással Alexander Vallejo személyélben.

A 31 éves védekező középpályás a Deportivo Alavés utánpótlásában nevelkedett, és ott is mutatkozott be a felnőttek között. Később Cordóbában és Fuenlabradában játszott, összesen 79 másodosztályú mérkőzésen lépett pályára, mielőtt a Championshipbe igazolt volna. A Huddersfield Town színeiben 21 mérkőzést játszott, majd az előző idényben Ciprus felé vette az irány, tavasszal pedig 14 meccsen szerepelt a lengyel élvonalbeli Stal Mielec csapatában.

“Izgatottan várom, hogy elkezdjem a diósgyőri munkát. Őszintén szólva, nem sokat tudtam a magyar bajnokságról, amikor először került szóba a DVTK neve. Az internetes keresés során a klubról és a városról találtak azonban azt mondták, hogy érdemes meghallgatni vezetőedzőt. Játszottam Angliában, Cipruson, Lengyelországban, és most Magyarországon fogok. Soha nem egyszerű klubot, még kevésbé országot váltani, de Kuznyecov Szergej által elmondottak, és a bajnokavatóról átküldött videók meggyőztek arról, hogy érdemes elfogadni a DVTK ajánlatát” – szögezte le az új szerzemény.

“Talán az fogott meg leginkább, hogy a DVTK igyekszik birtokolni a labdát, mert ellenkező esetben sokkal nehezebb és fárasztóbb is játszani.. Már hallottam arról, hogy több kiváló spanyol labdarúgó szerepelt Diósgyőrben, és azt is tudom, hogy minden szurkoló fejében kialakult egy kép a spanyol játékosokról. Azonban mindenki más, más a személyisége, más az erőssége a pályán.”

“Szeretnék a rutinommal a csapat hasznára lenni, és a védőmunka elvégzése mellett a támadásépítésből is kivenni a részem. Senki ne várjon tőlem elfutásokat a szélen, cselsorozatokat, viszont stabilitást tudok adni a védekezésnek, illetve segíteni tudom a támadásokat, a labda büntetőterületen belülre történi eljuttatását. Minél hamarabb szeretnék beilleszkedni a csapatba, ami reményeim szerint gyorsan megy, mert csapatembernek tartom magam. Fontos, hogy minél hamarabb megértsem, és megtanuljam alkalmazni a szakmai stáb elképzeléseit” – fogalmazott végezetül Vallejo.

Vallejo megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, a szerdai edző mérkőzésen még nem lépett pályára, de a közelegő edzőtáborba már a csapattársaival fog tartani.