Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiatal csapatkapitányt nevezett ki az MTK – HIVATALOS

Az NB I-be frissen visszatérő MTK Budapest kijelölte a csapatkapitányát a 2023-2024-es idényre, s a választás okozott némi meglepetést…

 

Az MTK Budapest úgy döntött, hogy a soron következő NB I-es idényben a mindössze 21 esztendős Kata Mihály lesz az együttes csapatkapitánya.

Az utánpótlás válogatott tehetséges középpályása a BVSC-ben kezdett focizni, de 2013 óta már a kék-fehéreknél bontogatja a szárnyait, és a különböző korosztályos csapatokban nyújtott megbízható teljesítménye után 2018 óta az első csapat rendszeres szereplője. Kata eddig 116 mérkőzésen szerepelt az MTK-ban, az előző NB II-es idényben 35 mérkőzésen két-két gólt és gólpasszt jegyzett.

Az újdonsült csapatkapitány helyettesei két rutinos labdarúgó, Stieber Zoltán és Németh Krisztián lesznek.

“Az előző idény végén Németh Krisztián keresett meg azzal az ötlettel, hogy Futács Márkóval és Stieber Zoltánnal együtt arra gondoltak, hogy 2023-24-től kezdve ne ők, hanem én legyek a csapatkapitány. Természetesen ezt követően a vezetőedzővel és a csapattársakkal is megbeszéltük, mindenkinek tetszett a dolog, én pedig szívesen fogadtam és óriási megtiszteltetésnek veszem. Meccs közben volt már, hogy rám került a szalag, de így, hogy én vagyok a kijelölt kapitány, még nagyobb felelősséggel jár és persze sok önbizalmat ad. Igyekszem felnőni a feladathoz!” – mondta az újdonsült kapitány a klub hivatalos honlapjának.