A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Juventus érdeklődést mutat a csapat korábbi játékosának visszaszerzése iránt…
(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)
Gastón Edul információi szerint a Juventus érdeklődik a csapatnál korábban már megforduló világbajnok argentin hátvéd, Cristian Romero Tottenhamtől való megszerzése iránt.
Romerót 2018-ban a Genoa csapata hozta Európába a Belgrano együttesétől, melyben már az első Serie A-s szezonjában 27 bajnokin jutott lehetőséghez. 2019 nyarán a Juventus először 26 millió euróért cserébe vásárolta meg őt, ám a 2019-2020-as szezon előző csapatánál, a következő pedig az Atalantánál töltötte kölcsönben, miközben az olasz bajnokság legjobb védői között tartották számon. 2021 nyarán a bergamóiak aktiválták a szerződésében szereplő 21 millió eurós vételi opciót, majd először kölcsönben a Spurshöz irányították, egy évvel később véglegesítették.
Romero a londoni gárda színeiben az elmúlt két szezonban 49 PL-bajnokin és összesen 64 tétmérkőzésen lépett pályára, és az angol bajnokságban is folyamatosan rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott.
A Juventus tehát korábban bár birtokolja a játékjogát 2019 és 2021 között, egyetlen mérkőzésen sem játszott az olasz rekordbajnok színeiben.
A kőkemény hátvéd 2021 óta 22 alkalommal lépett pályára az argentin válogatottban, alapembere volt a 2021-ben Copa Américát, 2022-ben világbajnokságot nyerő csapatnak.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…