A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Egybehangzó nemzetközi sajtóbeszámolók szerint javában zajlanak a tárgyalások az RB Leipzig és a Liverpool elöljárói között a magyar középpályás klubváltásáról…
(Photo by Joachim Bywaletz/DeFodi Images via Getty Images)
Fabrizio Romano is megerősítette, hogy a Liverpool és az RB Leizpig vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egymással Szoboszlai Dominik átigazolásáról, mivel a magyar játékos szerződésében június 30-ig, tehát ma éjfélig érvényes a 70 millió eurós kivásárlási ár. Holnaptól már csak ezen összegnél magasabb áron tudnának megállapodni a váltásáról.
A nemzetközi sajtó beszámolói szerint a játékos már minden személyes feltételben megegyezett az angol klubbal és hajlik az átigazolásra, de a klubok egyelőre nem állapodtak meg egymással. Az angolok vélhetően a 70 millió eurós összegnél alacsonyabb áron szeretnék megkaparintani Szoboszlai szolgálatait.
A 22 éves középpályás a Bundesliga elmúlt kiírásában 31 pályára lépés alatt hat gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott csapattársainak, míg minden sorozatot figyelembe véve 46 találkozón tíz találat és 13 előkészítés fűződött a nevéhez. A korábban a Red Bull Salzburgot erősítő Szoboszlai 2021 januárja óta 91 tétmérkőzésen lépett pályára az elmúlt bő két évben a Leipzigben.
Szoboszlai 2019 óta 32 alkalommal lépett pályára a magyar felnőtt válogatottban, ahol eddig hét gólt szerzett, és fiatal kora ellenére Szalai Ádám elköszönése óta a csapatkapitányi karszalagot is viselheti.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…