A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Fabrizio Romano beszámolója alapján az elmúlt 1,5 évben az Olympique Marseille-t erősítő Sead Kolasinac az Atalanta színeiben folytatja pályafutását…
(Photo by Marcio Machado/Eurasia Sport Images/Getty Images)
Fabrizio Romano értesülései szerint Sead Kolasinac jövő héten Olaszországba repül, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd ezt követően aláírja szerződését az Atalantával. A rutinos bosnyák hátvéd nem hosszabbította meg lejáró kontraktusát a Marseille-el, ennek értelmében szabadon távozhat. Az OM mezét mindent egybe véve 54 találkozón húzhatta fel magára.
Sead Kolasinac karrierje során még megfordult az Arsenalban illetve a Schalkéban is. Előbbi csapata kötelékébe 2017-2022-ig tartozott, első éveiben kétségtelenül alapembernek számított, viszont Mikel Arteta közben kitette a kezdőből. A bosnyák válogatott hátvéd 118 tétmérkőzésen lépett pályára a londoni gárdában, társaival nyert FA-kupát illetve Szuperkupát, de játszott Ligakupa és Európa-liga döntőt is.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…