Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: angol tehetség érkezését jelentették be! – hivatalos

Folytatódik a ‘nagy jövés-menés’ a Chelsea együttesénél, amely ezúttal a 18 esztendős angol tehetség, Alex Matos szerződtetését jelentette be.

 

 

A minap szerződtetett Nicolas Jackson után a ‘londoni kékek’ következő nyári érkezője a Norwich City saját nevelésű játékosa, Alex Matos lett.

Az eddig a “kanárik” utánpótlásában az u18-asok és az u21-esek között szereplő, a felnőttek között számításba még nem vett Matos szabadon igazolható játékosként érkezik a Chelsea-hez, amelynek hivatalos közleménye szerint első ízben a második csapat keretéhez csatlakozik majd.