Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: “Nem titok, hogy Szaúd-Arábiában a többszörösét kereshette volna!”

Az Inter Miami tulajdonosa, Jorge Mas az El Pais című lapnak eddig nem ismert részleteket árult el Lionel Messi szerződéséről.

(Photo by Lintao Zhang/Getty Images)

 

Jorge Mas szerint az Inter Miami egy 2019-ben kezdődő projektet zárt le a hétszeres Aranylabdás klasszis szerződtetésével. A Miami-franchise tulajdonosa elárulta azt is, hogy milyen szerepet játszott David Beckham-nek vagy az Apple óriáscég a transzfer létrejöttében.

“2019-ben kezdtünk el azon dolgozni, hogy miképpen szerződtethetnénk Messit az MLS-be. Úgy gondoltuk már akkoriban is, hogy Messi a világ legjobb bajnokságai közé emelheti a ligát. Úgy gondolom sikerre éhesen érkezik, szeretné letenni a névjegyét Amerikában, akár a futballpályán túl is. Úgy gondolom, hogy Messi a visszavonulása után részesedést vásárolhat egy franchise-ban is.” – kezdte gondolatmenetét Jorge Mas.

“Messi éves fizetését 50-60 millió dollár közé tenném. Ezt figyelembe véve, valamint azt, hogy a ennek az összegnek a sokszorosát kereshette volna Szaúd-Arábiában, ráadásul ott volt karrierje érzelmi-szála is, amikor az FC Barcelona hívta vissza… Hatalmas siker a számunkra, hogy minket választott. Az elmúlt másfél évben kezdtek intenzívvé válni a tárgyalások köztünk. Számos alkalommal beszéltem én is vele, vagy az édesapjával, Jorge-val. Sok mindenről beszélgettünk, így a futballról, Argentínáról, Rosario-ról, Barcelonáról… Jó barátságot alakítottunk ki. A tavalyi világbajnokságot szinte miatta töltöttem Szaúd-Arábiában, végigkísérve Argentínát.” – így az Inter Miami tulajdonosa.

“Sokan dolgoztak, dolgoztunk azon, hogy Messi itt lehessen velünk! David Beckham például végigkísérte a tárgyalásokat, bár ők inkább a szakmai oldalt tárgyalták… Az Apple szerepvállalása nélkül biztosan pedig biztosan nem valósulhatott volna meg a transzfer (…) Messi szerződtetése után úgy gondoltok, fontos lesz, hogy az ő szintjének megfelelő közeget alakítsunk ki. Így kerültünk kapcsolatba Busival (Sergio Busquets) és Gerardo Martinoval, de Jordi Albával és Luis Suárezzel is kapcsolatban álltunk. Roppant izgatottan várjuk a folytatást!” – tette hozzá a klubvezető.