Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Újpest is vb-t megjárt középpályást igazolhat – sajtóhír

Azok után, hogy a Ferencváros szerződtette a kiszemelt tunéziai középpályást, akár az Újpest is hamarosan olyan játékost igazolhat, aki részt vett a katari világbajnokságon…

csakfoci.hu afrikai sajtóértesülésekre hivatkozva számolt be róla, hogy az Újpest érdeklődik a belga Mechelen kameruni válogatott középpályása, Samuel Oum Gouet megszerzése iránt.

A 25 éves középpályás már hat éve Európában futballozik, mostani állomáshelyét megelőzően négy éven át az osztrák Rheindorf Altach játékosa volt. Gouet részt vett a tavalyi világbajnokságon, a kameruni válogatottban Svájc ellen végig játszott, Szerbia ellen csereként kilenc percet töltött a pályán. A hírek szerint a Mechelen több játékosát, köztük a kameruni légióst is árulja, aki tavaly október óta egyáltalán nem lépett pályára klubcsapatában.

Alila-fehérek mellett az osztrák Rapid Wien, a kazah Asztana, valamint a belga Kortrijk és a Beveren is szívesen látná soraiban a klubváltás előtt álló játékost.