Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított védőjével, Alessandro Bastonival.
(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)
Két nagy bejelentés is jutott az Inter szurkolók számára a mai nap folyamán, hiszen Hakan Calhanoglu szerződéshosszabbítása mellett a klub azt is bejelentette, hogy sikerült megállapodni Alessandro Bastonival is egy hosszútávú kontraktus aláírásáról. A 24 éves védőnek a korábbi szerződése 2024 nyaráig volt érvényes a kék-feketékkel, emiatt pedig már olyan csapatok kezdték megkörnyékezni őt, mint a Tottenham és a Manchester City gárdája. Bastoni számára viszont az Inter volt az első számú választás, így végül a maradás mellett döntött és aláírta új, 2028 nyaráig érvényes szerződését.
Alessandro Bastonit 2017 nyarán 31 millió euróért szerződtette az Inter az Atalantától. Ezt követően Bastoni egy-egy évet kölcsönben töltött az Atalanta és a Parma csapatánál, majd a 2019/2020-as szezontól kezdve egyre fontosabb tagjává vált az Inter védelmének, amelynek mostanra már kirobbanthatatlan eleme lett. A klub színeiben eddig 164 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gólt és 14 gólpasszt jegyzett.
Continuing together 🖤💙#ForzaInter #Bastoni2028 pic.twitter.com/uEiut9oK1e
— Inter (@Inter_en) July 5, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…