Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Hivatalos oldalán jelentette be a Real Madrid, miszerint a 18 éves török tehetség, Arda Güler 6 évre kötelezte el magát a csapatnál…
(Photo by dia images via Getty Images)
A múlt hét folyamán még úgy hivatkoztak rá, mint az FC Barcelona és Deco legnagyobb nyári igazolására, azonban immár a Real Madrid színeiben mutatkozhat be Arda Güler a spanyol élvonalban, miután a csapat elhappolta a török szupertehetség játékjogát a katalán riválisa elől.
A hivatalos közlemény szerint a játékos 6 évre írt alá a klubnál és a bemutatását a holnapi nap folyamán fogják megejteni, ahol a játékos a sajtó kérdéseire is válaszolni fog.
A spanyol és török beszámolók szerint a játékos édesapja azonnal a madridi klubot választotta, amint megtudta, hogy ők is bejelentkeztek Arda Güler játékjogáért, míg magát a fiatalt az egykori Real Madrid karmester, Mesut Özil győzte meg arról, hogy a Habfehéreknél lesz a legjobb kezekben.
A 18 éves játékos a középpályán és a védelem jobb oldalán is jól érzi magát a pályán, mindemellett pedig a statisztikái is a sokoldalúságát bizonyítják, hiszen a tavalyi szezonban 35 mérkőzésen 6 góllal és 7 gólpasszal járult hozzá csapata sikereihez.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…