Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A “kalapácsosok” a folyamatosan zajló Declan Rice üzlet mellett saját csapatuk megerősítésén is fáradoznak, és pont a középpályásukra pályázó Arsenaltól igazolnának hátvédet.
(Photo by Octavio Passos/Getty Images)
A Sky Sports szerint a West Ham United az Arsenal balhátvédjét, Nuno Tavarest szeretné leigazolni. A fiatal portugál bekkre nem számít Mikel Arteta, ezért mindenképpen túlakar adni rajta a londoni gárda. Egyes források szerint az “ágyúsok” 15 millió euróban határozták meg játékosuknak az árát.
Tavares 2021-ben érkezett az Arsenalhoz a Benficától 8 millió euróért cserébe. Első szezonját a londoni együttesnél töltötte, de a hátunk mögött idényt kölcsönben a Marseille csapatát erősítette, ahol hiába volt alapember, nem volt végleges megvásárlási opció a franciák és angolok által megkötött szerződésben. A Mikel Arteta vezette csapatban 28 alkalommal léphetett pályára, amelyeken 2 gólt és 1 gólpasszt jegyzett.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…