Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSV: aláírt az amerikai válogatott csatár! – hivatalos

A holland bajnokság legutóbbi idényében a dobogó második fokán végző PSV Eindhoven még péntek este bejelentést tett Ricardo Pepi érkezéséről.

 

A 20 esztendős, 15-szörös amerikai válogatott csatár már meg is érkezett Eindhovenbe, ahol átesett az orvosi vizsgálatokon, és a hivatalos bemutatása is megtörtént.

Pepi öt évre, a PSV által egyelőre nem közölt átigazolási díj (a Transfermarkt szerint ez az összes 11 millió euró – a szerk.) ellenében érkezett a német Bundesligában szereplő Augsburg együttesétől.

Ricardo Pepi 2022 év elején érkezett az FC Dallas együttesétől az Augsburghoz, amely a legutóbbi idényben kölcsönadta a holland Gröningen együttesének. A PSV itt figyelt fel igazán a csatárra, aki 29 meccsen 12 gólt és 3 gólpasszt jegyzett az Eredivisie mögöttünk hagyott idényében.

“Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Azt hiszem a tökéletes döntést hoztam a karrieremet illetően. A PSV egy nagy klub, komoly ambíciókkal a következő szezont illetően. Szeretnék trófeákat nyerni a klubbal, ezért keményen fogok dolgozni. Bízom benne, hogy minél több góllal tudom majd segíteni a csapatot!” – idézi a PSV honlapja Pepit, aki a 14-es mezszámot kapta új klubjánál.