Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
Alexis Mac Allister Liverpoolba igazolását követően ragaszkodna másik húzónevéhez a Brighton and Hove Albion…
(Photo by Mike Hewitt/Getty Images)
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Chelsea heves érdeklődést mutat a Brighton and Hove Albion húzóneve iránt, azonban a Sirályok kikötötték, hogy Moises Caicedo játékjoga nem eladó 100 millió euró alatt. A legfrissebb angol beszámolók szerint a Brighton vezetősége megdöbbenve figyelte, ahogyan a West Ham középpályása, Declan Rice is hasonló áron mozog a játékospiacon, így a klub fejesei úgy vélik, hogy Moises Caicedo is van olyan értékes játékos, mint a Kalapácsosok húzóneve.
A Chelsea már a tél folyamán is bepróbálkozott a klubnál, akkor azonban a Sirályok a remek szezonjukhoz ragaszkodva nem engedték el a középpályást.
A Sirályok vezetősége tehát feldobta a labdát a londoni klub számára, egy olyan szituációban ahol csak nyerhet, hiszen ha Caicedo távozik, akkor a Brighton 100 millió euróval erősíthet, amennyiben pedig a Chelsea visszalép, a klub a húzónevét megtartva vághat neki a nemzetközi porondnak a következő szezonban…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…