Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért korábbi játékosa a Honvédhoz – HIVATALOS

Tovább folytatódott az első osztályból kieső Budapest Honvéd játékoskeretének jelentős átalakulása…

 

A másodosztályba kiesett Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy visszatért a csapathoz a korábbi játékosa, Kálnoki-Kis Dávid az első osztályú Zalaegerszegtől.

A 31 éves hátvéd korábban az MTK és az Újpest játékosa is volt, az elmúlt két és fél szezont a ZTE-nél töltötte. Kálnoki-Kis 2018 szeptembere 2020 decembere között futballozott a Honvédban. A védő akkor 16 bajnokin és 9 Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, ezeken három gólt szerzett, tagja volt a Magyar Kupa-győztes és az MK-ezüstérmes csapatnak is.

“Már amikor szóba került, hogy ide kerülhetek, akkor is úgy éreztem, ez egy becsületbeli ügy a számomra. Azért jöttem a Honvédba, hogy az NB I-ben játszhassak, ez a legfőbb motiváció. Azt akarom elérni, hogy a szurkolókkal együtt ünnepeljünk és jövőre újra az első osztályban legyünk. Sok mindent átéltem a Kispesten, szeretném azt az érzést visszahozni, amikor sikereket értünk el. Ha játszottam, ha nem, egy jó csapatnak lehettem a tagja, amellyel kupadöntősök voltunk, kupát nyertünk, nemzetközi porondon szerepeltünk” – jegyezte meg a visszatérő védő.

“Dávid személyében tapasztalt játékos csatlakozik a Honvédhoz, és ami a legfontosabb, hogy olyan karakter, aki vezéregyénisége lehet a csapatnak, sokat adhat a társaknak és a klubnak. Magabiztos védő, labdával és labda nélkül egyaránt, olyan típus, aki szívvel, lélekkel edz és játszik minden mérkőzésen” – mondta Fehér Péter szakmai igazgató.