Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Jobb csapatunk van a Real Madridnál!”

A minap még Lionel Messiről nyilatkozott az FC Barcelona elnöke, Joan Laporta, aki a katalán Sport című lap megkeresésére a Barca jelenéről is beszélt, kihangsúlyozva, hogy mennyire bizakodó a folytatást illetően.

Az elégedettnek és bizakodónak egyaránt tűnő Laporta elmondta, hogy szerinte nincs miért elégedetlennek lenniük, az elmúlt szezont bajnoki címe pedig csak a kezdet volt az újjáalakuló Barca életében.

“Úgy gondolom domináns teljesítményt nyújtottunk a La Ligában. A tabella sohasem hazudik, de ettől függetlenül is úgy gondolom, jobbak voltunk a riválisoknál, jobb csapatunk van a Real Madridnál is. Klubvezetőként, Barca-szurkolóként elégedett vagyok, és bizakodó a jövőre nézve.” – idézi a Sport a Barca első emberét.

“Nagyszerű igazolásokat sikerült véghez vinnünk, hiszen Ilkay Gündogan és Inigo Martinez érkezésével tovább erősödtünk, bővültek a variációs lehetőségeink. Nem mondanám, hogy véget ért számunkra az átigazolási szezon, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy még versenyképesebbek és még jobbak leszünk az új idényben. Xavi munkájával maximálisan elégedettek vagyunk!” – lelkendezett tovább Laporta, aki még arra is utalt, hogy ugyan a Real Madrid nagyszerű fiatal játékosokat szerződtetett, ugyanakkor úgy véli, az igazán nagy fogást a Barca hajtotta végre azzal, hogy a szerinte nemes egyszerűséggel csak a brazil legendához, Ronaldohoz hasonlítható Vitor Roque játékjogát megszerezte.

Joan Laporta azt is elmondta, hogy a Barcánál felkészültek a korábbi kulcsemberek, Jordi Alba és Sergio Busquets pótlására, ugyanakkor még további játékosok távozása is várható.