Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Ferencváros 4-0-s győzelmet aratott a Shamrock Rovers ellen az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában…
A Ferencváros vezetőedzője, Máté Csaba elégedetten, de racionálisan értékelte csapata fölényes győzelmét a BL-selejtezős kiesés után:
“Az eredmény abszolút pozitív. Kicsit feszülten kezdtünk, de utána jól kontroláltuk a mérkőzést. A vezetőgól előtt is voltak helyzeteink, jó beadásaink, veszélyesek voltunk a kapura. Harminc, harmincöt percig domináltunk, jöttek a gólok is, ez önbizalmat adott a játékosoknak. Fontos, hogy a szurkolókat is magunk mellé tudtuk állítani, a támogatásuk fontos volt, hogy tudjuk tartani a tempót. A második félidőt is góllal kezdtük, ami talán még jobban megtörte az íreket. A második félidőben volt még lehetőségünk a gólszerzésre, de a legfontosabb most az alázat, szerénynek kell maradni, mert a múltkori pofon elég nagy volt. Sokk volt a játékosok számára is, ami történt, megviselte őket, ezt az edzéseken is lehetett érezni. Ezt szerettük volna oldani a mögöttünk hagyott héten, bizonyos dolgokat próbálunk elmagyarázni nekik. Fontos volt, hogy higgyenek magukban, csapatként funkcionáljanak a pályán, azt gondolom, hogy ezt megvalósítottuk.”
“A forgatókönyv hasonló volt, mint a múltkori mérkőzésen. Egy kicsit talán kompaktabban játszott a Shamrock, mint tavaly, erre jó válaszokat tudtunk adni, most is volt sok helyzetünk. Nekem mindkét meccs tetszett” – tette hozzá a tavalyi egymás elleni BL-selejtező kapcsán.
A Ferencváros egy hét múlva idegenben lép pályára a visszavágón, melyet igencsak kényelmes helyzetből várhat.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…