A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Valencia rutinos uruguayi támadója élő szerződése ellenére búcsút inthet nyáron csapatának…
(Photo by David Aliaga/NurPhoto via Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint Edinson Cavani rövidesen felbontja a szerződését a Valenciával, ugyanis mindenben megállapodott az argentin Boca Juniorsszal megkötésre kerülő másfél éves szerződésről.
A 36 éves támadó annak idején hazájában a Danubio csapatában nevelkedett, majd Európában először Olaszországban játszott a Palermo (2007-2010) és a Napoli (2010-2013) csapataiba. Ezt követően emlékezetes éveket töltött el a Paris Saint-Germain játékosaként, mely színeiben 2013 és 2020 között kereken 200 találatot szállított. A párizsiaktól való távozását követően két szezont eltöltött a Manchester Unitednél, tavaly nyáron pedig a Valenciához került.
Cavani a 2022-2023-as szezon folyamán 28 tétmérkőzésen hét gólra volt képes a “denevérek” színeiben. A Valenciához még egy évig köti szerződés, de a hírek szerint Cavani nem szeretné kitölteni a megállapodását, mert visszavágyik Dél-Amerikába, és a felek már hetek óta a megállapodás megsemmisítésének részleteiről tárgyalnak, melyet hamarosan fel is bonthatnak.
Az argentin újságíró szerint Cavani akár már a Libertadores-kupa nyolcaddöntőjében pályára léphet új csapatában, melynek első mérkőzésére a jövő héten, a visszavágójára az azt követő héten kerül sor az uruguayi Nacional ellen.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…