Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: véget ért a ZTE európai kupaszereplése!

A Magyar Kupa-címvédő Zalaegerszeg hazai pályán is alulmaradt a horvát NK Osijek ellen, így kettős vereséggel búcsúzott az Európai-konferencialigától.

(Photo by Davor Javorovic/Pixsell/MB Media/Getty Images – Archív)

 

Nagyon fogadkoztak a zalaegerszegiek, hogy hazai pályán meglephetik az eszéki csapatot, ám rosszabbul nem is indulhatott volna a találkozó a ZTE számára, hiszen Gergényi Bence balszerencsés mozdulata után korán hátrányba került Boér Gábor csapata: Gyurján nagy védése után a hátvéd melléről került a zalai kapuba a labda (…)

(…) A gól után el kellett telnie jó néhány percnek, míg a ZTE rendezte a sorait, és ha nem is nehezedett elképesztően nagy nyomás a vendégek kapujára, a hazaiak a félidő vége felé több alkalommal is veszélyeztettek, ám a gól elmaradt.

A szünet után, bő egy óra elteltével Taji révén járt legközelebb a gólhoz a ZTE, amikor is a középpályás közel 20 méterről eleresztett lökete a bal kapufán csattant.

A Magyar Kupa győztese ment előre becsülettel a folytatásban, ám az igazi átütőerő hiányzott a zalaiak támadójátékából. A ZTE-gól is későn, a 82. percben érkezett, hiszen addigra már az eszékiek két gólos előnyben voltak a csereként beállt Josip Spoljaric találatának köszönhetően – A ZTE gólja egyébként hasonlóan szerencsésre sikeredett, mint a vendégek vezető találata, hiszen a szintén cserként pályára lépő Eduvie Ikobára nemes egyszerűséggel rárúgták a labdát, amely a hálóba kötött ki.

A Zalaegerszeg nem vallott szégyent, ám végül így is kettős vereséggel búcsúzott az európai kupaporondtól.

 

Zalaegerszegi TE – NK Osijek 1-2 (0-1)
ZTE Aréna, Vezette: G. Leibovitz (izraeli)
Gólszerzők: Ikoba (82.) illetve Gergényi (9. -öngól), Spoljaric (73.)
Sárga lap: Ikoba (42.), Huszti (63.), Gergényi (70.), Mocsi (84.) illetve Mkrtchyan (72.), Malencia (90.), Malenica (90.)
Piros lap
: –

ZTE: Gyurján – Gergényi (Milovanovic, 81.), Safronov, Mocsi, Huszti – Ubochioma, Szendrei, Sankovic (Kovács B., 68.), Tajti (Klausz, 68.) – Szalay, Sajbán (Csóka, 67.). Vezetőedző: Boér Gábor

Osijek: Malencia – Drambayev, Mkrtchyan, Brlek, Grzan (R. Guedes, 81.) – Nejasmic, Evangelou, Jugovic (Fiolic, 58.) – Pusic (Hiros, 66.), Mierez (Fucak, 81.), Caktas (Spoljaric, 65.). Vezetőedző: Stjepan Tomas