Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: az európaiaknak túl drága, a szaúdiak vásárolhatják ki a Lille sztárcsatárát?! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a Lille által 60 millió euróra taksált kanadai támadóért, Jonathan Davidért, bejelentkezett az Al-Hilal együttese.

 

A sztárcsatárra vadászó klub kívánságlistájára felkerült a 23 esztendős David neve is, akit korábban vitt volna az olasz Inter együttese is, de voltak angliai megkeresései is, ám – egyelőre – a Lille ragaszkodik ahhoz, hogy 60 millió euró körüli összeget kapjon csapata legjobbjáért, akit 2020 nyarán 25 millió euróért szerződtettek a belga Gent együttesétől.

A Lille színeiben azóta 136 találkozón 58 gólt és 9 gólpasszt jegyző David szerződése 2025-ig szól a francia klubbal, akik jelentős anyagi bevétel ellenében adnának túl rajta.

Nem meglepő, hogy a már eddig is jelentősen átalakított Al-Hilal számára a pénz nem lehet akadály, a szaúdiak állítólag már keresték is a Lille együttesét, hogy őket érdekelné a transzfer – A fő kérdés persze, hogy mit szól egy arab lehetőséghez egy ereje tejében lévő, karrierje következő nagy ugrását tervező csatár?!