A legnagyobb argentin stadionok, Brazília leghíresebb stadionjai, Uruguay fontosabb létesítményeinek, valamint Kolumbia futballotthonai, Paraguay legnagyobb stadionjai, Chile legnépszerűbb stadionjai, Peru fontosabb létesítményei és Ecuador legszebb stadionjai bemutatása után virtuális dél-amerikai stadionturnénk során Bolívia felé vesszük az irányt…
(Photo by Jose Luis Quintana/LatinContent via Getty Images)
A kontinens legszegényebb országában az adminisztratív fővárosban található az ország legnagyobb stadionja, a La Pazban fekvő Estadio Hernando Siles ugyanis 41 143 néző befogadására alkalmas.
A létesítmény 3637 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, mellyel az egész világon az egyik legmagasabban lévő profi stadion. Az elképesztő magasságban tapasztalható körülmények miatt, az ehhez hozzászokott mindenkori hazai csapat jelentős előnyben van a külföldi vendégekkel szemben, itt a “hazai pálya előny” kifejezés fokozott értékkel bír. Az esélyek akkor is a hazai felé biellennek, ha éppen egy papíron jóval erősebb képességű csapat látogat hozzájuk.
Így aztán a bolíviai válogatott és a La Paz-i klubcsapatok egyaránt jónéhány meglepetést értek már el a stadionban nagyobb ellenfelekkel szemben. Például Bolívia kétszer rendezte meg a Copa Américát (vagy elődjét, a Campeonato Sudamericanót), és házigazdaként érte el a legjobb eredményeit: 1963-ban első, 1997-ben második lett a kontinenstornán. Utóbbi esetben csak a sztárokkal teletűzdelt brazilok ellen vesztették el a finálét. Ugyancsak emlékezetes volt számukra, hogy 2009-ben 6-1-re győzték le Argentínát vb-selejtezőn.
A stadion névadója, Hernando Siles 1926 és 1930 között Bolívia miniszterelnöke volt, regnálása idején épült meg a létesítmény. Az avatómérkőzést 1930. január 16-án tartották a The Strongest és az Universitario részvételével. Az említett két kontinensbajnokság mellett a válogatott és a helyi csapatok nemzetközi mérkőzéseinek adott otthont, ahol maximálisan kiélvezhetik a hazai pálya előnyét.
Az évek során két komolyabb felújításon esett át, az 1977-es Bolívar Játékok előtt megduplázták a stadion kapacitását és a világítást is beüzemelték, míg 2007-ben alakult ki a mostani formája, amikor a teljes nézőteret székekkel látták el. A küzdőteret futópálya veszi körül, így atlétikai versenyek lebonyolítására is alkalmas, a lelátó a stadion teljes hosszában két szinten várja a nézőket.
Az Estadio Hernando Silesben a nagyobb helyi csapatok közül a 30-szoros országos bajnok Bolívar és a 15-szörös győztes The Strongest játssza a hazai mérkőzéseit számtalan kisebb La Paz-i csapat mellett. A helyi rekordernek számító Bolívar alkalmazásában olyan egykori kiválóságok fordultak meg, mint Erwin Sánchez, Marco Etcheverry, Julio César Baldivieso vagy Juan Carlos Arce.
A Bolívar a legnagyobb nemzetközi sikere alkalmával 2004-ben döntőt játszott a Copa Sudamericanában és a hazai mérkőzést meg is nyerte a Boca Juniors ellen, de a trófeát végül nem tudta elhódítani. A Libertadores-kupában is ők érték el a legjobb bolíviai csapat által jegyzett eredményt, 1986-ban és 2014-ben egyaránt a négy közé jutottak.
A helyi bajnokság a többi dél-amerikai országos bajnokságnál gyengébb színvonallal rendelkezik, ahogy a mindennapi életben, úgy a labdarúgásban is szerény körülmények uralkodnak, így a tehetségesebb játékosok, amint tehetik, külföldre szerződnek. Ugyanakkor az ország fő létesítményében a hazai pálya előnye bárki ellen előnyt jelent számukra.
Az ellenfelek tiltakozása miatt a FIFA 2007-ben úgy határozott, hogy 2500 méternél nagyobb tengerszint feletti magasságban fekvő stadionban nem rendezhetnek hivatalos nemzetközi mérkőzéseket, de a bolíviaiak hosszas ellenkezése után egy év múlva engedményt kapnak. A határozat jelenleg úgy szól, hogy 3000 méteres magasság felett nem játszhatnak, de az Estadio Hernando Siles különleges engedélyt kapott, így azóta is a bolíviai válogatott legfőbb otthona.
Időről időre koncerteket is szoktak tartani a stadionban, bár a körülmények miatt nem feltételen ez a legkedveltebb helyszín az előadók számára, helyi művészeken kívül a Guns n’ Roses és Enrique Iglesias is fellépett már a stadionban.
A világon az egyik legmagasabban fekvő nagy stadion, az Estadio Jesús Bermúdez a helyi San José csapatának otthona 3700 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik.
A létesítményt 1955-ben adták át egy négycsapatos nemzetközi tornával, melyen a San José és az Oruro Royal mellett a perui Alianza Lima és a brazil Bonsuceso vett részt. Az építkezéseket már 1949-ben elkezdték, a fejletlen technikai lehetőségek, valamint a munkaerőhiány miatt azonban a vártnál lassabban haladtak.
Az elkészült stadiont az első, 1930-as világbajnokságon résztvevő kapusról, Jesús Bermúdezről nevezték el, aki a város szülöttje volt.
A stadion az évek során számtalan felújításon ment keresztül, jelenlegi formájában 33 ezer néző befogadására alkalmas. Mindkét Bolíviában rendezett Copa Américán adott otthont mérkőzéseknek: az 1975-ös tornán a hazai csapat két meccsét rendezték meg benne, az 1997-es kontinensbajnokságon pedig a Mexikó-Peru bronzmérkőzés helyszíne volt.
A négyszeres országos bajnok San José utoljára a 2018-as Clausura alkalmával nyerte meg a bolíviai bajnokságot, majd a 2021-es kiesése után profi szinten feloszlott és azóta csak helyi alacsonyabb osztályban versenyez.
A San José mellett az Estadio Hernando Siles felújítása idején a Bolívar is játszott itt nemzetközi mérkőzést, összesen 30 dél-amerikai kupameccsnek adott otthont. Egy 2013-as Libertadores-kupa-mérkőzésen életét vesztette egy 14 éves hazai szurkoló, miután a vendég Corinthians táborából arcon lőtték őt egy fáklyával. A tragikus eset után 60 napig csak zárt kapok mögött lehetett mérkőzést játszani a stadionban.
A labdarúgáson kívül időről időre különböző atlétikai versenyeket, egyéb sporteseményeket, koncerteket is rendeznek a stadionban.
Egy nem magaslati stadion, az Andok lábánál található Santa Cruz de la Sierrában találhatjuk az Estadio Ramón Aguilera Costast nagyjából 400 méteres tengerszint feletti magasságban. A stadion 1940-ben nyitotta meg a kapuit, azóta több névváltáson és átalakításon ment keresztül.
A létesítmény eredetileg az Estadio Departamental de Santa Cruz nevet kapta, majd 1972-ben a helyi származású autóversenyző, Willy Bendeck halálát követően róla nevezték el a stadiont. 1979-ben a helyi Tahuichi Aguilera labdarúgó-akadémia U15-ös csapata megnyert Argentínában egy jelentős nemzetközi tornát, melyet követően felvette az akadémia és alapítója nevét (Estadio Ramón “Tahuichi” Aguilera Costas).
Az 1997-es Copa América előtt esett át egy jelentős felújításon, mely során a férőhelyeinek számát 25 ezerről a mostani 38 500-ra bővítették.
2014 óta további korszerűsítések zajlanak, többek közt parkolót, kiszolgáló egységet, VIP-páholyt, sajtószektort hoztak létre, a stadion új világítást és eredményjelzőt kapott. A munkálatok utolsó ütemében a tervek szerint el fogják távolítani a labdarúgó játékteret körülvevő futópályát, így a stadion kapacitása 40 ezer fölé emelkedhet.
A stadionban több alacsonyabb osztályú csapat mellett az Oriente Petrolero és a Blooming vívja a hazai mérkőzéseit. Mindkét csapat öt-öt alkalommal nyerte meg a bolíviai bajnokság küzdelmeit, ezzel az ország negyedik-ötödik legsikeresebb csapatai – előbbi 2010-ben, utóbbi 2009-ben diadalmaskodott utoljára. A Libertadores-kupában a Blooming 1985-ben elődöntős, az Oriente 1988-ban negyeddöntős volt legjobb szereplése alkalmával.
A focimeccsek és az egyéb különböző sportesemények mellett gyakran rendeznek koncerteket a stadionban. Többek közt Shakira, Ricky Martín, Enrique Iglesias, Romeo Santos, a Scorpions és David Guetta is fellépett a létesítményben.
Potosi városa La Paztól délre az Andokban fekszik 4090 méteres tengerszint feletti magasságban, az itt található Estadio Víctor Agustín Ugarte a maga 3885 méteres magasságával a világ egyik legmagasabban fekvő stadionja.
A helyi stadion neve többször változott az 1992-es átadása óta. Kezdetben a környező városrész miatt az Estadio de San Clemente nevet viselte, 2000-ben az elhunyt bolíviai vezető, Mario Mercado Vaca Guzmán tiszteletére nevezték át, 2008 óta viszont a valaha volt egyik legjobb bolíviai játékos, Víctor Agustín Ugarte a névadója.
Az 1995-ben 68 éves korában elhunyt egykori labdarúgó pályafutása nagy részében a Bolívart erősítette, hazája válogatottjában 45 mérkőzésen 16 gólt szerzett, és tagja volt az 1963-as Dél-Amerika-bajnokságot megnyerő La Verdének.
A létesítmény a három évtizedes története alatt több felújításon esett át, mostani formáját 2008-ban nyerte el, azóta 32 ezer néző befogadására alkalmas. A környék stadionjaihoz hasonlóan a labdarúgó-játékteret futópálya veszi körül, így atlétikai versenyek is szoktak rendezni benne, valamint számos kisebb tornának és alacsonyabb osztályú meccseknek is otthont ad.
A stadionban két helyi ellenlábas, az 1942 óta működő Nacional Potosi és az 1988-ban alapított Real Potosi vívja a hazai meccset és az egymás elleni rangadókat. A Real címere a Real Madridéra hazaja, míg a Nacional logója a River Plate emblémájából merített ihletet.
A két csapat közül ugyan a Real a sikeresebb, jelenleg csak alacsonyabb osztályban versenyez. A 2021-es kiesést megelőzően 2007-ben bajnoki címet ünnepelhetett, négy alkalommal pedig második lett a pontvadászatban, így az elmúlt időszakban rendszeres nemzetközi kupaszereplő volt: a Libertadores-kupában hat, a Copa Sudamericanában négy alkalommal mérette meg magát. A szerényebb eredményekkel rendelkező Nacional viszont jelenleg is tagja az országos élvonal mezőnyének.
A La Paztól délkeletre az Andok vonulataiban található Cochabamba városának stadionja, az Estadio Félix Capriles építéséről a helyi vezetők már 1922-ben döntést hoztak, ennek ellenére a létesítmény a végső formájában csak 1992-ben készült el.
A stadion az emblematikus bolíviai létesítményekhez hasonlóan ugyancsak magaslaton fekszik, a hivatalos adatok szerint 2582 méteres tengerszint feletti magasságban található.
A létesítmény első ízben 1938-ban nyitotta meg a kapuit, a munkálatokban tevékenyen részt vettek a paraguayiakkal vívott Chaco-háborúban foglyul ejtett katonák is. A stadion építési munkálatait szorgalmazó helyi elnöke, Félix Capriles Sainz lett később a névadó.
Az idő előrehaladtával a létesítmény munkálatai tovább folytatódtak, az egyes lelátórészek építése között akár évtizedek is elteltek. Az 1963-as és az 1997-es Copa América előtt egyaránt jelentősebb felújításon esett át, hogy megfeleljen az akkori előírásoknak. Mindkét Bolíviában rendezett kontinensbajnokságon otthont adott néhány mérkőzésnek. Például az 1963-as Dél-Amerika-bajnokság utolsó meccsét is ebben a stadionban tartották, melyen Bolívia Brazília 5-4-es legyőzésével megnyerte a viadalt.
A stadion jelenlegi formájában 35 ezer néző befogadására alkalmas, miután mind a négy oldalról egyszintes lelátó veszi körül. Igazi latinstílusú építmény, a labdarúgó-játékteret atlétikai pálya veszi körül, a lelátó emelkedése meglehetősen lankás.
Az elmúlt években több tervet is benyújtottak a stadion bővítésére, de mindezt a legtöbbször környezeti akadályok miatt elvetették, így egyhamar nem várható további bővítés, legfeljebb további kisebb-nagyobb ráncfelvarrások.
Cochabamba legnagyobb csapata, a Jorge Wilstermann együttese itt vívja mérkőzéseit több kisebb csapat mellett. Az 1949-ben alapított egyesületet a Lloyd Aereo Boliviano bolíviai légitársaság dolgozói hozták létre. A klub névadója az 1936-ban 25 esztendősen elhunyt repülőgép pilóta volt, aki az ország első kereskedelmi pilótája volt és egy repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét. A focicsapat mellett Wilstermannról nevezték el a város repterét is.
Az együttes a rekordbajnok Bolívar mögött a második legtöbb 15 országos bajnoki címet szerzett, miután a kezdeti sikerek mellett később is eredményesek voltak és tíz évnél nagyobb szünet nem telt el két bajnoki cím között, utoljára 2019-ben ünnepelhetett elsőséget. A Jorge Wilstermann 15-ször mérette meg magát a Libertadores-kupában, a legjobb teljesítménye alkalmával elődöntős volt 1981-ben.
A La Paztól és Cochabambától egyaránt délre fekvő Sucré városában található az Estadio Olímpico Patria.
A 2800 méteres tengerszint feletti magasságban lévő stadion 1992-ben nyitotta meg kapuit, és az 1997-es Copa Américán is rendeztek benne mérkőzéseket. A 32 700 néző befogadására alkalmas létesítmény az egyik legújabb nagystadion, egyúttal állagát és felszereltségét tekintve is a legmodernebbek közé sorolható.
A stadion átadásakor három lelátó volt készen, az egyik rövid oldali nézőteret néhány évvel később kivitelezték. A két hosszanti oldallelátó felső részei fedettek, a labdarúgóá-játékteret futópálya veszi körbe, melyet a 2009-es Bolívar játékokra készítettek el.
2011 októberében modern elektronikus eredményjelzőt telepítettek, a 17 méter hosszú és 6,5 méter magas kijelző az Estadio Víctor Agustín Ugarte után a második legnagyobb az országban.
Ebben a stadionban játssza a hazai mérkőzéseit a város két legnagyobb csapata, az Universitario de Sucre és az Independiente Petrolero. Az 1962-ben Medicina néven alapított együttes kétszer nyerte meg az országos bajnokságot és ádáz riválisa a potosi csapatoknak, piros-kék színekben játszanak. A régebb óta létező Independiente ideje nagy részében alacsonyabb osztályokban versenyzett, de hatalmas meglepetésre 2021-ben országos bajnok lett.
Utóbbi klubot fiatal ferencesek alapították, akik a La Recoleta intézményből való kiválás jegyében választották az Independiente (független) nevet. A csapat első mezét a spanyol zászló piros és sárga színei ihlették, ezzel tisztelegve az országban a labdarúgást népszerűsítő hispán papok előtt. 1953-ban változtatták meg a csapat nevét a jelenleg használatos formára, miután a Chuquisaca régiói olajvállalat vette át a klubot (Petrolero). A mezeken a sárgát előbb az ólom, majd a függetlenség színe, a fehér váltotta, és máig a piros-fehér színösszeállítást használják.
