Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított kapitányával, Max Kilmannel.
(Photo By Seb Daly/Sportsfile via Getty Images)
A Wolverhampton együttese a mai nap folyamán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított kulcsjátékosával, Max Kilmannel. A középhátvéd 6. szezonját kezdi meg a csapatnál, ahol idén nyáron Rúben Neves távozását követően ő kapta meg a csapatkapitányi karszalagot. A 26 éves játékos a 2019/2020-as kiírástól kapott egyre nagyobb szerepet a Wolvesnál, ahol a tavalyi szezonban már egyértelműen kihagyhatatlan elemmé vált. Teljesítményére több topcsapat is felfigyelt a nyár folyamán, azonban a védő végül úgy döntött, hogy meghosszabbítja a szerződését a csapattal, amely így 2026 helyett már 2028 nyaráig érvényes.
Max Kilman a Wolverhampton színeiben eddig 107 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 1 gólt és 2 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.
The captain commits for the long-term ✍️@MaxKilman is here to stay!
— Wolves (@Wolves) August 13, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…