Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Leagues Cup: az Inter Miami Gazdagékat is simán elintézte – videóval

Szerdára virradóra rendezték az MLS és a Liga MX csapatai számára kiírt közös sorozat, a Leagues Cup elődöntőjét a Philadelphia Union és az Inter Miami között…

(Photo by Tim Nwachukwu/Getty Images)

Az elmúlt hetekben megtáltosodó Inter Miami tovább folytatta nagyszerű szereplését, és a vártnál jóval simább, 4-1-es győzelmet aratott a Philadelphia Union ellen idegenben. A vendégek semmit nem bíztak a véletlenre, és a gólfelelős Josef Martínez már három perc elteltével megszerezte a vezetést, miután Kryvtsov hosszú indítását követően ugrott ki és lőtt Blake hálójába. Hamar válaszolhattak volna a hazaiak, azonban a legnagyobb helyzet alkalmával a sérülése után visszatérő Gazdag Dániel ziccerét Callender magabiztosan hárította. Húsz perc elteltével tovább növelte előnyét az Inter Miami, miután Lionel Messi megindult a kapu felé egy a kezdőkör magasságában kapott labdával, majd 30 méterről laposan lőtt védhetetlen gólt. A Philly nem adta fel és becsülettel próbálkozott a felzárkózás érdekében, Callender azonban Gazdag távoli átlövését is védeni tudta. Az első félidő ráadásában egy kontra végén az Inter Miami szerzett újabb gólt, R. Taylor ugratta ki a bal szélen meginduló Jordi Albát, aki betört a tizenhatoson belülre és a hosszú sarokba helyezte első gólját új csapata színeiben. Az első félidő végén ezzel már 3-0 volt az állás. A Union hiába rohamozott tovább, Callender ihletett formában őrizte a floridiaiak ketrecét. A hazaiak csak az utolsó húsz percen belül tudtak szépíteni, amikor egy szöglet utáni lecsorgó labdát a veterán Alejandro Bedoya pofozott a hálóba. Mielőtt nagyon bízni kezdtek volna a felzárkózásban, tíz perc múlva a vendégek egy kontratámadás végén visszaállították a háromgólos különbséget, Yedlin átadásából a frissen becserélt David Ruíz volt eredményes.

Messi az új csapatában eddig az összes mérkőzésen eredményes volt, hat mérkőzés alatt kilenc gólt szerzett.

Philadelphia Union – Inter Miami 1-4 (0-3)
Gólszerzők: Bedoya (73.), ill. J. Martínez (3.), Messi (20.), Alba (45+3.), D. Ruíz (84.)

 

Messiék ellenfele a Nashville SC lesz a vasárnap hajnali döntőben, amely 2-0-ra diadalmaskodott a CF Monterrey ellen. Gazdagék pedig a mexikóiak ellen vigasztalódhatnak a bronzmérkőzésen.