Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Manchester City 1-0-s győzelmet aratott a Newcastle United felett, így második meccsét is megnyerte az angol bajnokság (Premier League) újonnan indult kiírásában…
(Photo by Stu Forster/Getty Images)
Az előző idényben triplázó Manchester City menedzsere, Pep Guardiola rendkívül elégedett volt csapata teljesítményével a Newcastle United legyőzése után:
“Ez még csak a második bajnoki mérkőzése volt, de ez is megmutatta, miért nyertünk sokat az előző idényben. Ennek a csapatnak a gondolkodásmódja és mentalitása lenyűgöző, ami minden egyes alkalommal ámulatba ejt még engem is. Egy remek együttes ellen játszottunk nehéz körülmények között, hiszen sérülések sújtottak minket és a hétközi mérkőzés miatt nem is tudtunk pihenni, az elszántság és az elkötelezettség mégis elképesztő volt!”
“Nagyon jól futballoztunk, megérdemeltünk nyertünk, szerintem több gólt is lőhettünk volna. Remek hozzáállása van a csapatnak, és idén sem változott sem. Szeretném minden hazai meccsen átélni ezt a hangulatot” – tette hozzá a katalán szakember.
A Manchester City az új szezonban négyből négy meccset nyert, miután a két bajnoki siker mellett behúzta a Community Shieldet és az európai Szuperkupát is.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…