Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Bournemouth együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított meghatározó játékosával, Philip Billinggel.
(Photo by Robin Jones – AFC Bournemouth/AFC Bournemouth via Getty Images)
Tovább folytatódik a Bournemouth keretének megerősítése, ugyanis Tyler Adams leigazolását követően egy újabb fontos bejelentést tett a csapat. A klub legfrissebb hivatalos közleményéből ugyanis kiderült, hogy sikerült megállapodni a keret meghatározó játékosával, Philip Billinggel a közös folytatásról. Az új megállapodás értelmében a dán játékosra a következő 4 évben, azaz 2027 nyaráig számíthat a csapat. A vezetőség döntése össszességében nem meglepő, hiszen Billingnek az előző idényben is hatalmas szerepe volt abban 7 góljával és 1 gólpasszával, hogy a klub végül kiharcolta a bennmaradást a Premier Leagueben.
Philip Billing 2019 nyara óta erősíti a Bournemouth csapatát. A klub színeiben azóta 160 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 29 gólig és 16 gólpasszig jutott.
Four more years of Phil 🇩🇰 pic.twitter.com/I47M2jMhaA
— AFC Bournemouth 🍒 (@afcbournemouth) August 21, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…