Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
A spanyol élvonalat (La Liga) erősítő Sevilla az angol másodosztályban (Championship) szereplő Leicester Citytől vett kölcsön francia játékost vételi opcióval.
🤝 Acuerdo con el @LCFC para la llegada de Boubakary Soumaré. 🇫🇷
¡Bienvenido a Sevilla! #WeareSevilla #NuncaTeRindas
— Sevilla Fútbol Club (@SevillaFC) September 1, 2023
A Sevilla hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy kölcsönvették a Leicester City védekező szellemű középpályását, Boubakary Soumarét. A francia játékosra végleges megvásárlási opciója is van a spanyoloknak.
A 24 éves játékos a Paris Saint-Germain csapatában nevelkedett, de az első számú keretbe sosem került fel. A párizsiaktól 2017-ben távozott a Lille kedvéért, ahol azonnal a felnőtteknél kapott lehetőséget. A francia csapatnál 4 szezont húzott le, majd 2021-ben a Leicester Cityhez szerződött. A “rókáknál” eltöltött két idénye alatt összesen 59 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken gólt nem sikerült szereznie és gólpasszból is csak egyet osztott ki.
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..