Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
A korábbi várakozásoknak megfelelően a nehéz anyagi helyzetben lévő Sevilla felbontotta argentin világbajnoka szerződését…
(Photo by Claudio Villa/Getty Images)
A Sevilla hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy közös megegyezéssel felbontotta Alejandro “Papu” Gómez szerződését a klubbal.
A 35 éves középpályás az elmúlt két és fél szezon alatt 90 tétmérkőzésen tíz gólt és hat gólpasszt regisztrált az andalúziai gárda színeiben. A 2022-2023-as szezonban azonban csupán egyetlen találatra futotta erejéből. Az argentin szélső azt megelőzően hosszú éveken át Olaszországban futballozott, a Catania (2010-2013) és az Atalanta (2014-2021) színeiben egyaránt a Serie A meghatározó játékosai között tartották számon.
Gómez nevelőcsapata az Arsenal Sarandi volt, azon kívül még a San Lorenzo csapatában szerepelt 2009 és 2010 között.
A rutinos labdarúgó 2017 óta 17 találkozón lépett pályára az argentin válogatottban, ezalatt három gólt szerzett, miközben tagja volt a 2021-ben Copa Américát és a 2022-ben világbajnokságot nyerő együttesnek.
A nemzetközi sajtó várakozásai szerint a rutinos játékos valamelyik szaúdi csapatban folytathatja karrierjét.
🤝 Acuerdo para la rescisión del contrato del Papu Gómez.
¡Gracias, Papu!
— Sevilla Fútbol Club (@SevillaFC) September 1, 2023
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..