Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Niké Liga: egymás után másodszor kapott ki a DAC – videóval

A szlovák bajnokság (Niké Liga) 6. fordulójában az FC DAC 1904 a szombat esti órákban a Trencsén otthonába látogatott…

 

Az első négy mérkőzését veretlenül megvívó FC DAC 1904 már a második vereségét szenvedte el, miután a szombati játéknapon 1-0-ra kikapott az élre ugró Trencsén otthonában. A dunaszerdahelyi gárda az első játékrész derekánál tíz emberre fogyatkozott, miután a görög hátvéd, Riszvanisz utolsó emberként szabálytalankodott a gólhelyzetben kilépő ellenféllel szemben. A kiállítás után átalakult a játék képe, a hazaiak fölényben játszottak, a DAC értelemszerűen a védekezésre rendezkedett be. Az első játékrész gól nélküli döntetlennel ért véget. A DAC a folytatásban is biztosan őrizte a 0-0-t, Popovics több remek védést mutatott be. A 69. percben azonban már a szerb kapus is tehetetlen volt, Gajdos Artúr átlövésével előnybe került a Trencsén. A tíz emberrel játszó DAC próbált kijönni a szorításból, ráadásul az utolsó tíz percen belül a hazaiak is tíz fővel maradtak Ibrahim második sárga lapját követően. Ennek ellenére egyenlíteni már nem sikerült, a Dunaszerdahely egymást követő második alkalommal kapott ki, éppen a vezetőedző, Adrián Gula 50. csapatnál töltött mérkőzésén.

Az újabb vereséggel a csallóközi gárda a bajnokság ötödik helyére csúszott vissza, miközben az újonc Kassa a hetedik helyre kapaszkodott fel.

A DAC soraiban a két fiatal magyar játékos közül Csinger Márk kezdőként újabb mérkőzést játszott végig, Vitális Milán pedig a kispadról jutott szóhoz.

Trencsén – FC DAC 1904 1-0 (0-0)
Gólszerző: Gajdos (69.), ill.
Kiállítva: Ibrahim (83.), ill. Riszvanisz (23.)

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore