Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Rice és Jesus a véghajrában betalált, az Arsenal felülmúlta a Manchester Unitedet! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 4. fordulóját az Arsenal és a Manchester United rangadója zárta.

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

Nem meglepő módon az Arsenal ragadta magához a kezdeményezést az első félidő első felében a Manchester United elleni rangadón. Ez a fölény azonban igazán nagy helyzet formájában nem mutatkozott meg, csak egy Havertz luftot lehetett feljegyezni, aki egy igen ígéretes szituációban rúgott el a labda mellett. A játékrész második felének elején aztán felélénkültek az események, a Manchester United ugyanis megszerezte a vezetést. Egy jól kivitelezett ellentámadás végén Rashford tört be a szélről, majd egy rendkívül pontosan megeresztett lövéssel a jobb kapufa segítségével be is vette Ramsdale kapuját, 0-1! Nem tartott azonban sokáig a vendégek öröme, bő egy perccel később ugyanis jött az egyenlítés az Arsenal részéről, Ödegaard ugyanis egy szépen lejátszott akció végén védhetetlenül bebombázta Onana kapujába a labdát, 1-1! A gyors gólváltást követően ismét az Arsenal volt a kezdeményezőbb, de újabb gól a szünetig nem született.

A második félidő első nagy helyzetére az 55. percig kellett várni, amit a Manchester United alakított ki: előbb Martial lövését fogta Ramsdale, majd a kipattanónál Rashford próbálkozását blokkolta egy védő. Az Arsenal első komoly lehetősége a 68. percben alakult ki, amikor Martinelli távoli tekerése kevéssel elkerülte Onana kapuját. A véghajrára fordulva hármat is cserélt az Arsenal és ezt követően igyekeztek magasabb sebességbe is kapcsolni. Ennek majdnem meg is lett az eredménye a 81. percben, amikor hosszas labdajáratás végén Saka került ziccerbe, de a lövését Onana hárítani tudta. A 88. percben aztán a Manchester United megszerezte a vezetést, de utólagos videózás után Garnacho találatát érvénytelenítette a játékvezető, így maradt a döntetlen állás. A ráadásra maradt a slusszpoén, az Arsenal ugyanis érvényes találatot szerzett a 96. percben! Egy szöglet után Ricehoz került  a labda a hosszú oldalon, akinek a megpattanó lövése utat talált Onana kapujába, 2-1! A mérkőzés utolsó pillanataiban már teljesen kitámadott a United, amit egy gyors ellentámadás végén Jesus tudott megbüntetni, 3-1!

Arsenal – Manchester United 3-1 (1-1)
Helyszín:
Emirates Stadion Vezette: A. Taylor
Gólszerzők:
Ödegaard (28.), Rice (90+6.), Jesus (90+11.) ill. Rashford (27.)
Sárga lapok: Saka (40.), Jesus (89.) ill. Lindelöf (38.), Martinez(65.), Onana (68.)
Kiállítás:ill.-

Arsenal: Ramsdale – Zinchenko (Tomiyasu 77.), Gabriel, Saliba, White – Rice, Ödegaard (Jorginho 90+8.), Havertz (Vieira 77.) – Martinelli (Nelson 90.), Nketiah (Jesus 77.), Saka Vezetőedző: Mikel Arteta

Manchester United: Onana – Wan-Bissaka, Lindelöf (Evans 84.), Martinez (Maguire 67.), Dalot – Casemiro, Eriksen . Antony (Garnacho 84.), Fernandes, Rashford – Martial (Höjlund 67.) Vezetőedző: Erik ten Hag

A mérkőzés összefoglalója:

A 4. forduló eredményei:

Péntek:
Luton Town – West Ham United 1-2

Szombat:
Sheffield United – Everton 2-2
Brentford – Bournemouth 2-2
Burnley – Tottenham 2-5
Chelsea – Nottingham Forest 0-1
Manchester City – Fulham 5-1
Brighton – Newcastle United 3-1

Vasárnap:
Crystal Palace – Wolverhampton 3-2
Liverpool – Aston Villa 3-0
Arsenal – Manchester United 3-1

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore