Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Az előző szezon kölcsönadása után immár végleg távozott a Manchester United mellőzött játékosa…
(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)
A török Besiktas megerősítette, hogy szerződtette a Manchester Unitedtől távozó elefántcsontparti hátvédet, Eric Bailly-t.
A 29 éves elefántcsontparti hátvéd az elmúlt hét szezont töltött a “vörös ördögök” alkalmazásában, ám amíg az első két idényben több lehetőséget kapott, a továbbiakban – jórészt sérülései miatt is – alig jutott lehetőséghez. A 2021-2022-es szezonban négy PL-bajnokin és mindössze hét térmérkőzésen jutott szóhoz. Az elmúlt szezont kölcsönben az Olympique Marseille alkalmazásában töltötte, ahol 23 pályára lépést vállalt, de nem véglegesítették.
Bailly az MU előtt a Villarreal (2015-16) és az Espanyol (2014-15) játékosa volt, távozása pedig már hosszú ideje téma volt az Old Traffordon létszámfeletti mivolta miatt.
Bailly 2015 óta 49 mérkőzésen lépett pályára hazája válogatottjában, mellyel 2015-ban megnyerte az Afrikai Nemzetek Kupáját.
Beşiktaş’a Hoş Geldin Eric Bailly
Kulübümüz, Fildişili defans oyuncusu Eric Bailly’nin nihai transferi hususunda Manchester United ile anlaşmaya varmıştır.
Kulübümüze önemli hizmetlerde bulunacağına inandığımız Eric Bailly’e şanlı formamızla üstün başarılar diler, kamuoyunun… pic.twitter.com/fQPb59vyzb
— Beşiktaş JK (@Besiktas) September 4, 2023
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..