Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő történelmi szezont futó Union Berlin a 2023-2024-es idényben megméreti magát a Bajnokok Ligájában…
(Photo by Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images)
A német meglepetéscsapat Union Berlin a csütörtöki napon közzétette a keretét a Bajnokok Ligája 2023-2024-es kiírásának csoportkörébe, melybe nem került be a magyar válogatott hosszabb ideje sérüléssel bajlódó középpályása, Schäfer András.
A 24 esztendős labdarúgót tavaly novemberben fáradásos törés miatt kellett megműteni, januárban térhetett vissza a pályára, azonban mindössze két találkozón játszott és máris újra problémákat tapasztalt, két hónapot ismét kihagyott. Schäfer az újabb kihagyás után három meccsen ismét pályára lépett, kétszer csereként, majd kezdőként, ám hamar kiderült, hogy továbbra sincs százszázalékos állapotban. A bajnokság utolsó fordulóiban már nem léphetett pályára, az orvosi vizsgálatokat követően pedig kiderült, hogy ismét műtétre szorul, melyet követően most ismét a rehabilitációját tölti.
Egyelőre nem tisztázódott, hogy a magyar játékos mikor léphet újra pályára, de ősszel kizárólag a bajnokságban és a hazai kupában veheti őt számításba a csapat, majd az esetleges tavaszi nemzetközi folytatásra akár benevezhetik őt.
Schäfer tavaly januárban szerződött az Union Berlinhez, azóta 32 tétmérkőzésen lépett pályára.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…